Szeptember 19-i évfordulóink
2011. szeptember 19. írta: hudobny

Szeptember 19-i évfordulóink

Ma lenne 70 éves MAMA CASS ELLIOTT

     Naomi Cohen, alias Cass Elliott, alias Mama Cass - nem fogják kitalálni - egy másik mama és két papa társaságában a The Mamas And The Papas együttes tagja volt. Még azelőtt dolgozott a Jewish Times című lapnak, és Denny Doherty - egy jövendő papa - oldalán énekelgetett az ismeretlen, ámde sikertelen Mugwumps együttesben. Mígnem a Virgin-szigeteken találkoztak John és Michelle Phillips-szel, és ezzel megalakult az amerikai folk- rock egyik úttörője. (A félreértések elkerülése végett le kell szögezni, hogy csak Phillipsék voltak házasok, de gyermektelenek lévén a csapatban sem igazi mama, sem igazi papa nem volt.) Két legnagyobb sikerük a számtalanszor feldolgozott, minden idők legnagyobb popslágerének tartott California Dreamin' és a Magyar Rádió azóta megboldogult Ötödik sebesség című műsorának szignáljaként is ismert Monday Monday volt. A házasság 1966-ban, a csapat 1968-ban bomlott fel. A meglehetősen erős testalkatú, de még erősebb hangú Mama Cass meglehetősen kacskaringós pályát futott be a következő rövid időben: szólópályáját két sikeres dal, a Dream A Little Dream Of Me és az It's Getting Better szegélyezte, férjhez ment a német Donald von Wiedermann báróhoz, végül 1974-ben Londonban egy szívroham végzett vele, bár kevésbé kegyeletes feljegyzések szerint egy sonkás szendvicset nyelt félre és attól fulladt meg. Hiába kérte első lemeze címében is, hogy Ne hívj többet Mamának, mindörökre Mama Cass maradt.

* * *

     - BILLY WARD amerikai énekes zongorista, szerző 90 éve, 1921. szeptember 19-én született. Ö a The Dominoes együttes frontembereként domborított a daliás ötvenes években, egyebek között a Sixty Minute Man című dallal. 2002-ben hunyt el.
     - 95 éve, 1916. szeptember 19-én született HELEN WARD amerikai dzsessz-énekesnő, Benny Goodman zenekarának egykori szólistája. Férje volt Albert Marx producer, aki feleségének nászajándékul rögzítette Goodman zenekarának híres fellépését 1938-ban a Carnegie Hallban - a lemez azóta is a legkedveltebb dzsessz- felvételek egyike. Ward az ötvenes évektől három évtizedig pihent, s csak a nyolcvanas években tért vissza. Helen 1998-ban halt meg.
     - Ma ünnepel a 65 éves JOHN COGHLAN. Ö angol, és a világhírű Status Quo dobosaként ismerős. A csapat Caroline avagy Pictures Of Matchstick Man című dala klasszikus.
     - 80 éve, 1931. szeptember 19-én született ezen a napon BROOK BENTON amerikai énekes. Fénykorát az ötvenes-hatvanas évek fordulóján élte, ekkor It's Just A Matter Of Time, The Boll Weevil Song című dala a Top Ten-be került, duettje Dinah Washingtonnal, a Baby (You've Got What It Takes) pedig milliós példányszámban fogyott.
     - 40 éves az angol PAUL WINTERHART, a Kula Shaker együttes énekese. A banda pár éve abban a kétes megtiszteltetésben is részesült, hogy egyik lemezét az évezred legrosszabb albumai közé választották.


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr593237281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása