Szeptember 10-i évfordulóink
2011. szeptember 10. írta: hudobny

Szeptember 10-i évfordulóink

     - Az ír JOHNNY FINGERS nem forradalmár ugyan, de 56-os, lévén hogy 55 éve született ezen a napon. A Boomtown Rats együttes billentyűse volt. A banda 1977-ben az első new wave-csoportok egyikeként tűnt fel, Rat Trap című dalával. Hiába nyomattak dallamos zenét, sokan punknak tartották őket, például hazájuk hatóságai is, akik be is tiltották őket. Pályafutásuk legnagyobb sikere az I Don't Like Mondays, a dalt egy amerikai iskoláslány ihlette, aki nyolc osztálytársát, tanárát és az igazgatót lőtte le, s amikor azt kérdezték, miért tette, csak azt válaszolta: nem szeretem a hétfőket. A Boomtown Rats 1986-ban bomlott fel, énekesük, Bob Geldof a Live Aid megszervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket.
     - 45 éves a brit ROBIN GOODRIDGE, aki a Bush együttesben dobolt. A bandát Razorblade Suitcase című albumuk megjelenése után a Nirvana utódjának kiáltották ki, de végül nem léptek nagy elődkük nyomdokaiba. Számaik közül talán a Personal Holloway, a Zen, a Greedy Fly és a Machine Head sikerült a legjobban, de a közönség általában az első perctől az utolsóig örjöngött a koncertjeiken. Robin újabban a Spear Of Destiny nevű bandát segíti.
     - 45 éves ma MILES ZUNIGA, akinek az együttese a Fastball. The Way című daluk szép siker lett, Grammy-díjra is jelölték, csakúgy, mint They Wanted The Highway című számuk videóját. Igaz, a díjakat nem ők kapták.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr593210315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása