50 éves DEAN DeLEO
Mai fő-fő ünnepeltünk az amerikai Stone Temple Pilots együttes oszlopos tagja volt. Ez a formáció a grunge és az alternatív rock nagy túlélői közé tartozott, a végén már a nagy arénákban léptek fel - teljesen természetes, hogy az egykor ajnározó kritika később páriaként kezelte őket. Szerintük eredeti már nem is volt bennük, csak a Pearl Jam, a Soundgarden és az Alice In Chain zenéjét lopták. Ami annyiban igaz, hogy befolyásuk tetten érhető, de lopásról beszélni azért túlzás, számaik pedig kifejezetten dallamosak és hallgathatóak. Máig legnagyobb sikerüket a Purple című első lemezzel aratták, az azóta eltelt időkben azonban inkább az énekes, Scott Weiland drogproblémái, semmint lemezeik okán kerültek a lapok címoldalaira. Weilandot több alkalommal vetették alá - hatástalan - elvonókúrának, megbízhatatlansága miatt pedig több koncertkörutat is le kellett mondani. S mivel ez így nem mehetett a végtelenségig, a Stone Temple Pilots felfüggesztette a működését. 2008-ra tudták rendezni a soraikat, tavaly új lemez is került, a hatodik stúdióalbum.
* * *
- 60 éve született JIMI JAMISON, aki szintén amerikai, és a Survivor énekeseként a Rocky című film harmadik részének betétdalaként nagy slágerré vált Eye Of The Tiger című szám előadója.
- A 40 éve született angol BENJAMIN BOYCE a nagyon jóképű, bár énekelni valamivel kevésbé tudó, de azért elég jól teljesített Caught In The Act tagja. Mindössze négy évig boldogítottak bennünket, 1999-ben lehúzták a rolót, sokak szerint nem nagy kár értük. E csúnya megjegyzésért soroljunk fel Bennek ajándékul néhány CITA-nótát: Love Is Everywhere, Don't Walk Away, If Should Be You, Do It For Love, Baby Come Back. Megérdemli, mert Change című szólólemeze nem lett nagy durranás.
- Ha a fóliánsok megsárgult lapjai igazat mondanak, 75 éve ezen a napon született RUDY LEWIS amerikai énekes, a Drifters együttes tagja. A főként érzelmes balladáival hódító együttes nagy sikere volt az Only You, a Smoke Gets In Your Eyes és a The Great Pretender. Szegény Rudy már csak posztumusz lett halhatatlan: a Drifterst ugyan beválasztották a Rock Dicsőségcsarnokába, de ő már jóval előbb, 1964-ben meghalt.
- Ma 30 éves DAVID WILCOX, aki az új-zélandi Triple 8 együttesben zenél, és ma arra emlékszik, hogy 2003-ban két produkciójuk is feltűnést keltett: a Knock Out és a Give Me A Reason.
- Ma ünnepli 60. születésnapját MARK HUDSON amerikai rockzenész, a So You Are A Star című számot játszó Hudson Brothers tagja.