Osszián óta nem volt îrországnak olyan ismert és sikeres zenei exportcikke, mint az amerikai kémrepülőről elnevezett négyesfogat. Paul Hewson, (alias Bono Vox), Larry Mullen Jr., Adam Clayton és Dave Evans, aki The Edge nevet használja, a középiskolában jött össze, és kezdett zenélni. (Érdekesség, hogy Bono kezdetben gitározni akart, bár nem tudott, és csak jobb híján vállalta el az énekesi szerepet. Egész jól belejött...) Mint annyian mások, ők is vendéglőkben kezdték, majd jött az első lemez, az első brit, majd amerikai turné, az első sikerek, aztán a világhír. A kritika sokáig ellenségesen viszonyult hozzájuk, és csak a minden idők legjobb lemezei közé sorolt The Joshua Tree után adták meg magukat. Akkor viszont nagyon: közönség és a szakma szó szerint a lábuk előtt hevert: Grammy-díj a lemezért és mint legjobb együttes, címlap a Time magazinban, zsúfolásig telt stadionok mindenhol, ahol felléptek. És még ezt is tudták fokozni: a dupla Rattle And Hum, majd három év szünet után az újra egyesült Berlinben készült, durvább Achtung Baby című album mind platinalemez lett, a U2 újabb és újabb oldalát mutatta be. A Zooropa kevésbé nagyot szólt, de ismét a figyelem központjába kerültek a Batman-film zenéjével, s ez így megy azóta is, kicsit - de csak hozzájuk mérten - csekélyebb sikerű lemez, majd egy-egy nagy durranás. îgy esett például How To Dismantle An Atomic Bomb című albumukkal, ami őrült siker lett. Az, hogy vezette a lemezlistát, csak hab a tortán, hisz nyertek vele nyolc Grammy-díjat, koncertjeik telt házakkal mentek, úgyhogy ők keresték abban az évben a legtöbb pénzt a könnyűzenében, 154,2 millió dollárt, több mint 60 millióval többet, mint az utánuk következő Rolling Stones.