Június 19-én 60 (esetleg legfeljebb 61) éves ANN WILSON
2011. június 16. írta: hudobny

Június 19-én 60 (esetleg legfeljebb 61) éves ANN WILSON

Az amerikai gitáros és énekesnő Nancy nővérével a Heart elnevezésű hard-rock együttest vezeti: a csapat különlegessége, hogy itt totális nőuralom van, a férfitagok csak szekundálnak a csinos nővéreknek. A Wilson-lányok Dél-Kalifornia napsugarában nevelkedtek, de amikor tengerésztiszt apjuk visszavonult, az esős Seattle városába kellett áthurcolkodniuk. Ann 1970-ben csatlakozott egy csupa fiúból álló helyi bandához, amelynek gitárosával szerelembe is esett. 1974-ben sikerült bedumálnia nővérét is, s ezzel együtt volt a Heart. Első lemezük a Dreamboat Annie, s rögtön egymilliót kapkodtak el belőle. Ezután kiadót váltottak, s immár nagyobb tiszteletdíjért készítették a következő korongokat - a gázsira rá is szolgáltak, hiszen mind a Little Queen, mind a Dog And Butterfly dupla platinalemez lett. 1980-tól téli álmot aludtak, de a visszatérés 1985-ben frenetikusra sikerült: a Never, a What About Love?, az Alone és a These Dreams egymást váltották a listák élén. 1990-ben már a hatodik platinalemezüknek örülhettek, majd 2004-ben adtak ki nagylemezt; Jupiter's Darling a címe. Legutóbb tavaly a Red Velvet Car című albummal jelezték, hogy köszönik, megvannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr612990335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása