1986. június 13-án halt meg a szving királya, az egyik legjobb dzsessz-klarinétos, aki komolyzenészként sem vallott volna szégyent. Az orosz bevándorlók gyermeke már első nyilvános szereplésén, alig 12 évesen elkápráztatta közönségét. A kis zsenit 14 évesen felvették az Amerikai Zeneművészek Szövetségébe, sőt - talán még nagyobb szó - ekkortájt már együtt játszott Bix Beiderbecke-kel. Némi tapasztalatgyűjtés után 25 évesen, 1934-ben alapította saját tánczenekarát. 1935. április 21. aranybetűkkel van írva a műfaj történetében, az együttes ezen a napon tartott (mellesleg kirobbanóan sikeres) Los Angeles-i koncertjét szokás a "szving-korszak" születésnapjának tekinteni. A sikeres, de fogyaszthatóbb" nagyzenekar mellett Goodman kisebb formációkban is muzsikált, méghozzá vérbeli dzsesszt, s Goodman ezekben tudta igazán megmutatni képességeit. A spirituálétól a szvingig című 1938-39-es koncersorozat felvételein például szextettjében játszott a vibrafonos Lionel Hampton, a zongorista Fletcher Henderson és Charlie Christian, az elektromos gitár úttörője. Benny Goodmant az úgynevezett komolyzene nagyjai is méltányolták: ő kérte fel Bartók Bélát a Kontrasztok című trió-darab megírására, amelyet a hegedűs Szigeti Józseffel játszottak lemezre. Aaron Copland és Paul Hindemith klarinét- koncertót komponált neki. A szving királya élete végéig koncertezett, járta a világot.
A bejegyzés trackback címe:
https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr952971979
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.