Az amerikai énekesnő nem csak kemény, bluesos beütésű dalairól ismert, de a nők és a szexuális kisebbségek jogaiért folytatott elszánt küzdelméről is. Kansasban, Leavenworth városában született - ennek a helynek a börtön legnagyobb nevezetessége. A családban, sőt a városban senkit nem érdekelt a zene. Nyolcévesen mégis kisírta első gitárját, tizenhárom évesen már saját együttese volt, tizennnyolc évesen pedig azonnal elpályázott Kaliforniába. Első szerződését 25 évesen kapta, a köztudatba 1988-as lemezével robbant be. Azóta több mint féltucat albummal örvendeztette meg rajongóit, no meg olyan slágerekkel, mint a Bring Me Some Water, a Similar Features és a Come To My Window. Nevét még többen ismerték meg, amikor 1992-ben bejelentette, hogy saját neméhez vonzódik, és nyíltan felvállalta barátnőjét, Julie Cypher filmrendezőnőt. A párosnak azóta két gyermeke is született, sőt az is kiderült, hogy a - legalábbis a második esetén - a biológiai apa David Crosby volt, igaz, a fogantatás műveletében személyesen nem működhetett közre. Melissát pár éve megtámadta a rák, mellműtétjét követően azonban hamar összeszedte magát. Azóta három albumot is kiadott, legutóbb tavaly Fearless Love címmel.
A bejegyzés trackback címe:
https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr612935532
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.