Május 20-án 65 éves CHER
2011. május 19. írta: hudobny

Május 20-án 65 éves CHER

Nem könnyű egy nőnek ebben az életkorban, pláne akkor nem, ha az illetőt Chernek hívják. Alakja ugyan már közel se tökéletes, de mintha nem fogna rajta az idő, bár azt csak ő tudhatja, mennyi kínlódás és milyen ügyes plasztikai sebészek állnak a csoda mögött. Az örmény származású énekesnő Cherilyn Sarkasian LaPier néven született, ezt a nyelvtörőt rövidítette le igen ötletesen. Karrierjét Sonny Bonónak köszönheti, aki akkoriban szerzőként házalt, de előadóként is próbálkozott, s előbb maga mellé, majd feleségül vette a mutatós lányt. Kettősük az I Got You Babe című dallal robbant be, s a szalonhippik egész a hetvenes évekig ontották a slágereket. A hatvanas évek végén azonban érzelmileg, szakmailag és anyagilag is csődbe jutottak s végül szakítottak. Cher nehezen talált magára, a szórványos zenei sikerek helyett a film világában vígasztalódott, két Oscar is leesett neki, Az eastwicki boszorkányok és a Sellők című filmjét tényleg illik ismerni. A kilencvenes években diadalmasan tért vissza a zenébe, Believe című dala például hatalmas sláger volt, de máig emlékezetes az If I Could Turn Back Time, az It's In His Kiss és a Strong Enough című szám is. De ezek immár csak emlékek, élőben bizonyára nem hallhatjuk őket, Cher ugyanis immár nem koncertezik. Cher még néhány dologról nevezetes, például borzalmas, bár merész, nem sokat titkoló ruháiról, amelyekkel bérelt helye van a legrosszabbul öltözött nők listáján. De híres zavaros szerelmi ügyeiről is, számtalan futó kalandja volt, emellett a negatív házassági rekordot is ő tartja az énekesnők között: Greg Allmanhoz egy nap ismeretség után ment hozzá, és egy hét után vált el tőle. Családjában sok öröme nincs: kitagadott (bár állandóan visszafogadott) lánya leszbikus aktivista, rokonai pedig folyton pénzért pumpolják. Szóval, azért az ő élete sem könnyű, bár egy hatvanötös magyar nyugdíjas azért kicsit irigyelheti a problémáit.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzikalendar.blog.hu/api/trackback/id/tr632918160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása